János köztisztviselőként dolgozott. Munkabírását, a közszolgálat iránti elkötelezettségét és a kimagasló szakmai tudását, mint azt a különféle méltatásokban mindig megemlítették, a minisztérium vezetői elismerték, ezért egyre nagyobb feladatot bíztak rá, függetlenül attól, ki volt kormányon. Ennek ellenére 2010-ben elbocsátották, ahogy mindenkit egy bizonyos – nagyon alacsonyan meghúzott – szint felett. A fizetését, melynek mértékét jogszabályok határozták meg, úgy költötte el, ahogy az emberek többnyire szokták, azaz vett belőle mindenfélét, rezsit, ruhát, ételt, benzint, míg a hónap végére el nem fogyott. Vagy még előtte. Az sosem merült fel benne, hogy az egészet, úgy ahogy van, félretegye villavásárlásra.

A 98 százalékos büntetőadó rá is vonatkozott, így amikor néhány évtizednyi munka után egyik napról a másikra megváltak tőle, a jogszabályok szerint neki járó végkielégítést egy másik jogszabály miatt nem kapta meg. Erről a jogszabályról azóta az összes létező bíróság megállapította, hogy abszurd és alkotmányellenes, legutóbb a strasbourgi emberi jogi bíróság, ez azonban egyáltalán nem jelentette azt, hogy a magyar kormány, amelyre ezek a döntések éppúgy kötelezőek, ahogy a magyar állampolgárokra a magyar kormány döntései, az ítéletet szó nélkül végrehajtotta volna és a járandóságot kifizeti.

Nem, ezt egyáltalán nem jelentette. Inkább ráküldte az általa kifosztott igénybejelentőkre az adóhatóságot. Így kezdődött nemrég Jánosnál is vagyonosodási vizsgálat. Aminek természetesen semmi értelme nincs, a visszaperelt összeg költségvetési értelemben felfoghatatlanul alacsony, a pénz visszajár, a szabály az szabály, ahogy a jobboldalon szeretik mondani, tehát a vagyonosodási vizsgálat mindössze azért van, hogy szívassák azt, akit kiraboltak.

Szimpla köcsögség. Vagy ahogy ők nevezik: szerénység és alázat.

Péter mindig képviselőként dolgozott. Munkabírását, a miniszterelnök iránti elkötelezettségét és a valóban kimagasló gátlástalanságát már korán elismerték, ezért egyre nagyobb feladatot bíztak rá a Párt vezetői. Függetlenül attól, hogy társadalmi értelemben vett hasznos munkát sosem végzett. A fizetését, melynek mértékét elméletileg jogszabályok határozták meg, úgy költötte el, ahogy azt a miniszterelnöktől tanulta, azaz vett belőle mindenfélét, rezsit, ruhát, ételt, benzint, míg a hónap végére az egész megmaradt. Ezért merült fel benne, hogy az utolsó forintig félreteszi villavásárlásra.

Az egyenlet azonban így sem jön ki. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség, aminek természetesen semmi értelme nincs, rá is vonatkozik, a bevallást teljesítette, olyan nyugalommal, ahogy a baltás gyilkos várta egykor a kiadatását. Amikor még nem ő volt a miniszter. Azóta lett neki szép nagy, tüzépbarokk háza, kolonnáddal, arany csillárokkal, pont olyan, amilyeneket Kovi filmjeiben lehetett látni régen, amikor a vállalkozók még neonzöld öltönyt hordtak. Ezek szerint az ilyenekben laknak is, nem csak pornót forgatnak. Ez meglepő. Jánossal ellentétben Péternél nem indul vagyonosodási vizsgálat. Ez nem meglepő.

Mi ebből a tanulság, gyerekek?

Legyetek becsületesek, mint János, mert jobb szegényen élni, mint sokat lopni.

Péter pedig boldogan élt, mert ez a tanulság pont nem érdekelte.